Budapest is feltűnik A Sakál napja előzetesében
Eddie Redmayne bújik a Sakál bőrébe a klasszikus politikai thriller új változatában.
Eddie Redmayne bújik a Sakál bőrébe a klasszikus politikai thriller új változatában.
Az Oscar-díjas színész látogatásáról fotó is készült.
Eddie Redmayne korábban már a diáktüntetésen is felbukkant Budapesten.
Eddie Redmayne a fővárosban forgat, és valószínűleg nem számított rá, hogy egy demonstrációba csöppen. De még szelfizett is egy diákkal.
A legjobb szándékkal csinálta azt a filmet, de úgy véli, hiba volt.
Többek között Eddie Redmayne, Cate Blanchett, Helen Mirren és számos rendező, drámaíró írta alá azt a nyílt levelet, amely a Financial Timesban jelent meg, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem elvesztett autonómiájáért szól.
A brit kulturális élet meghatározói alakjai nyílt levélben biztosítják támogatásukról a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit.
Vajon sikerül Salmandernek megakadályoznia, hogy Grindewald valóra váltsa gonosz tervét?
Szuperhosszú, látványos és fordulatos a Legendás állatok - Grindelwald bűntettei új trailere.
Jelentős premierhétvégi bevétellel, 75 millió dolláros (22 milliárd forintos) jegyeladással került az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsára a Legendás állatok és megfigyelésük című fantáziafilm, amely a Harry Potter-univezum világából született.
A Legendás állatok és megfigyelésük című film a Harry Potter-féle univerzumban játszódik ugyan, de egy-két kivételtől eltekintve teljesen új hősöket ismerhetünk meg benne, és az 1920-as évek Amerikájába ültetett sztoriban a varázslók helyzete is sokkal vészjóslóbb. A máris ötfilmesre tervezett saga ugyanolyan izgalmas kalandokat tartogat, mint a Potter-széria – csak ezúttal felnőttekkel.
Botrányok ide vagy oda, Depp továbbra is Hollywood egyik legkeresettebb színésze, aki a novemberben érkező Legendás állatok és megfigyelésükben még csak rövid időre, a folytatásokban már komolyabb szerepben tűnik majd fel.
J.K. Rowling és a főszereplő Eddie Redmayne mesél, miközben eddig nem látott jeleneteket láthatunk – kijött a Legendás állatok és megfigyelésük új kedvcsináló videója.
Eddie Redmayne-nek minden oka megvan arra, hogy az élet császárának érezze magát, hiszen az Oscar-díj és számos filmes díj elnyerése után megszületett első lánya, Iris Mary.
Nem hibátlan, de gyönyörűen filmezett, életszerűen bemutatott dráma lett a moziba került első transszexuális átalakítás története. A dán lány azonban nem csak Einar Lilivé válásáról szól, hanem arról is, hogy a néző e témában az eszének vagy a szívének fogad inkább szót.
J.K. Rowling a Harry Potter-filmekben feltűnő tankönyvből írt regényt, majd forgatókönyvet, és egy Oscar-díjas színész főszereplésével jövőre moziba is kerül a varázslókkal és boszorkányokkal teli film, Legendás állatok és megfigyelésük címmel.
Stephen Hawking eljátszásáért Oscar-díjat kapott, most az egyik első nemi átalakító műtéten átesett személy bőrébe bújik Eddie Redmayne, A király beszéde rendezőjének új filmjében.
Stephen Hawking után ismét egy történelmi jelentőségű személy bőrébe bújik Eddie Redmayne - A dán lány című filmben az egyik első nemi átalakító műtéten átesett ember, Lili Elbe alakításával tér vissza a színész.
A mindenség elmélete című életrajzi film nem tartogat sok tudományos újdonságot Stephen Hawking munkásságával kapcsolatban – ellenben megtudhatjuk, hogyan vészelte át a betegségét felesége segítségével, annak ellenére, hogy a baleset után még 2 évet jósoltak neki. Az 5 Oscar-díjra jelölt alkotás leginkább tökéletes színészi alakításaival nyűgözi le a nézőt, de a sablonos történetvezetés sem teszi tönkre a meglepően könnyen fogyasztható filmet.